Reméltem, kis esküvői filmünk hazánkban is lassan leváltja majd az ugyanolyan esküvői vicces táncok és ugyanarra a zenére viccesen bevonulások áradatát. De tévedtem, egyenlőre kevés bevállalós pár akadt, aki hajlandó pár napot erdőben és gazban rohangálással tölteni, hogy valami igen szokatlannal lepje meg és nevettesse a násznépet. Az egyik ilyen videó készülését az elejétől sikerült nyomon követnem a weddings.hu-n keresztül, a másikra csak most találtam rá. Lássuk őket:
Csak úgy eszembe jutott, hogy tegyek fel még képeket, mert még mindig imádom nézegetni őket, pedig már eltelt több mint fél év az esküvő óta...
Egy korábbi posztot folytatnék, kicsit megkésve.
ourwedding.blog.hu/2010/09/02/eskuvoi_film
Gondoltam megírom, milyen érdekes és vicces, de egyben fárasztó dolog is volt megcsinálnunk a filmünket.
Az egész hosszas youtube-ozással kezdődött. Szerettünk volna valami olyat csinálni, ami nem megszokott egy esküvőn, hogy a vendégek a várthoz képest (tojásgörgetés a gatyán keresztül, menyasszonyrablás és társai) valami olyanban részesüljenek, amire legkevésbé sem számítanak. A vicces-táncos bevonulás szóba sem jöhetett, mert annyira jó belőle az eredeti, és olyan sok barát beavatása szükséges hozzá a koreográfia miatt, hogy akkor nem maradt volna, aki aztán nézi, mert midnenkinek táncolnia kellett volna a násznépből. A másik probléma ezzel az ötlettel, hogy már annyian megpróbálták leutánozni, hogy kezd cikivé válni, főleg az, hogy a legtöbben a legkisebb változtatás nélkül másolják le, semmi egyedit sem hozzáadva a produkcióhoz. A második nagyon aranyos dolog a vicces-modern nyitótánc. Elsőre nagyon jó ötletnek tűnt, mert ehhez ugye csak ketten kellünk. De kis keresés után kiderült, ez is kezd átmenni elcsépeltbe. Persze az eredeti (már ha lehet tudni, hogy ez az) itt is szenzációs, a vőlegény testalkata pedig még különlegesebbé teszi. Végül rátaláltam Carlo és Kate Melino ausztrál pár filmjére, ami elsőre nagyon megtetszett. Próbáltam hasonlókat találni, de világszerte alig egy tucatot sikerült, magyart pedig egyáltalán nem. Így biztos volt, hogy egy ehhez hasonló film olyan meglepetés lenne, amire senki nem számít.
De hogyan is kell hozzáfogni egy ilyen film elkészítéséhez? Természetesen fogalmunk sem volt róla. De az nyilvánvaló volt, hogy kell valamiféle forgatókönyv, valahogy adaptálni kell a történetet a saját esküvőnkhöz, és magunkhoz, kellenek továbbá kellékek, kamera, meg valami program, amivel aztán meg tudjuk vágni a felvételeket, és összerakni egy filmmé. Mindezt természetesen titokban.
1. forgatókönyv. Ez egészen gyorsan meglett. Az eredeti történet gerincét meghagytuk. Mivel az esküvői helyszín környékén nem nagyon vannak nagy vizek, így a koszolós részt át kellett alakítani. Mivel férj barlangász, a Bükk pedig bővelkedik barlangokban, így eléggé kézenfekvő volt, hogy ennek mindenképp szerepelnie kell a történetben. Miután összeállt a fejünkben az események sorrendje, és azt is kitaláltuk, időben hova helyezzük a vetítést az esküvői menetrendben, felbontottuk a filmet jelenetekre, főleg helyszínek szerint. A jelenetekhez írtunk szöveget is (ezt persze nem tanultuk meg, így többnyire végül improvizálnunk kellett...), illetve hogy nagyjából melyik jelenetben mi fog történni.
2. kellékek. Kezdem a könnyebbel. Fehér ing, egy gyerekkori csokornyakkendő, egy fekete női sál (=spanyolöv), egy régi sötét nadrág, bakancs. Messziről úgy néz ki, mint egy elegáns férfiruha. Messziről. De mivel tudtuk, hogy koszolás lesz, zakó, pláne szmokingfelső szóba sem jöhetett. A nehezebbik rész a menyasszonyi ruha volt. Menyasszonyi ruhának látszó valamit ugyanis elég nehéz összeállítani a gardróbban található dolgokból. Vatera, teszvesz nézegetés hosszasan. Vagy nagyon drága, vagy nagyon csúnya, vagy annyira nem hasonlít a sajátra, hogy senki nem hiszi el a történet valódiságát. Maradt hát a varrás. Az anyagok egy részét a Hársfa utca sarkán található Taylor esküvői és tánckellék boltból szereztem be. Igyekeztem mindenből nagyon olcsót szerezni, így bélésanyagokat és a legolcsóbb tüllt vettem meg. Erre persze a tulajnak látszó fazon beszólt, hogy milyen szarul megy mostanság a menyasszonyoknak. Gondolom ezt arra értette, hogy olcsó anyagokat vásárolok, és nem 35ezer forint/méter csipkét... amikor cipőt vásároltam náluk, nem a legolcsóbbat, akkor bezzeg nagyon kedvesek voltak... A többi hozzávalót a Westend olcsó alagsori üzleteiben vásároltam (egy hosszú bő fehér szoknyát és egy necc csőruhát, amit egyébént foglalmam sincs, mi másra lehet használni, ha nem arra, hogy az ember darabokra vagdossa). Otthon aztán abroncsot varrtam a fehér szoknyába, ebből lett az alsószoknya, zippzárat a kettévágott csőruha hátuljába, az aljához pedig több réteg szoknyát meg uszályt (próbálva az eredeti menyasszonyi ruhához hasonlóra csinálni, ami persze lehetetlenség volt). Ja, és a varrógépem éppen nem működött, szóval kézzel. Mindenféle előképzettség nélkül úgy tűnt, ebből végül semmi jó nem fog kisülni, aztán pár hét múlva a fehér kupac kezdett ruhára hasonlítani, ráadásul menyasszonyi ruhára. Messziről. Közelről persze látszott, hogy egy összefércelt rongy. De a film szempontjából ez mindegy volt, ráadásul így legalább nem sajnáltam teljesen leamortizálni a forgatás alatt.
3. kamera. Hamar kiderült, hogy a kis Canon fényképezőgépünk alkalmatlan a feladatra, így kellett kérnünk egy kézi kamerát. Mivel nem akartunk senkit beavatni a filmezésbe, így gondolom mindenki azt hitte, valami szaftos home-videót csinálunk vele (erre végül nem maradt sem időnk, sem energiánk). A másik, hogy mivel nem akartunk senkit beavatni a filmezésbe, így nem volt operatőrünk sem. Az összes jelenetet állványról rögzítettük. Nincsenek olyan jelenetek, amiknél mozgott volna a kamera, ami néhol hiányzik, de végül az emberek többsége egyáltalán nem vette észre, csak mikor utólag elmondtuk. A jeleneteket szétszedtük "tiszta" és "koszos" részekre. Az első hétvégén felvettük a "tiszta" jeleneteket. Még egy napunk ment rá a "koszos" részek felvételére, és a barlangos fotózásra. Nem voltak reflektoraink, így a barlangon belül szóba sem jött a kamerázás, csak a vakus fotózás. Az erdőben kamerázás nagy nehézsége, hogy az akkumulátort nem nagyon tudtuk tölteni. Így 1 menetben másfél óra lehetőségünk volt, hogy felvegyünk mindent, és vissza is ellenőrizzük. Sajnos volt 1-2 jelenet, amit akku lemerülés miatt, nem tudtunk újravenni, így itt igazán meg tudtuk csillogtatni rossz színészi képességeinket...
4. szoftver. Hosszas próbálkozás után az AVS Video Editor mellett döntöttünk, mert ez a program jól tudta kezelni az avi formátumot, és nem volt bonyolultabb a használata a Windows Movie Makernél. Könnyű volt zenéket és különféle hangokat a film alá tenni. A legérdekesebb az volt, hogy a fotós hangját teljes egészében utólag kellett felvenni, hiszen nem volt ott, amikor felvettük a "jelenetét". Az utómunkák jóval tovább tartottak, mint maga a filmezés, de ez gondolom a profi filmek esetén sincs másképp.
Összességében megszámlálhatatlan, mennyi időt töltöttünk munkával, de az egész végtelenül szórakoztató volt. Különösen viccesek voltak azok a pillanatok, amikor a forgatás alatt emberekkel találkoztunk:
- rögtön az első jelenet leforgatásakor szereztünk két kis koszorúslányt.
- az erdőben forgatáskor egy egész násznép túristacsoportot.
- a kocsmában kedvesen fogadtak minket, bár szerintem nem igazán értették, miért akar egy menyasszony és egy vőlegény tisztán kifutni a vécéjükből, majd pár óra múlva koszosan befutni oda. Ha lesz időnk, megmutatjuk a kocsmárosnak, mit hoztunk ki a ki-be futkosásból.
- menyasszonyi ruhában stoppolni majdnem lehetetlen. Még vasárnap délután is. Nem mintha nem állnálnak meg az emberek, épp ellenkezőleg, olyankor is, amikor épp nem kéne, vagy csak egyszerűen integetnek, kiabálnak, stb. Dehát érthető. Mit keres egy pár esküvői ruhában egy buszmegállóban?
- a legtöbben valószínűleg egyébként csak elmebetegnek gondoltak minket, miért túrázunk az erdőben csokornyakkendőben, fátyolban és kristályos fejdísszel.
Nagyjából ennyi. A nyár egyik legizgalmasabb közös programja volt maga az esküvő és a nászút után :)
Pár héttel az esküvő előtt elkezdtünk táncórákat venni Krekuska Ferenc tánctanártól. Egyszerű bécsi keringőt tanultunk, egy régi kedvenc zenémre, a Bob herceg kezdő számára: Londonban, hej... Kb. 5-6 alkalommal járt nálunk Feri, és nagyon jól éreztük magunkat az órákon. A tánctanulást többé-kevésbé sikerült titokban tartani, így a filmhez hasonlóan meglepetés volt a násznépnek.
A beállított fotókhoz két helyre is elmentünk, azt első a La Contessakastélyhotel volt. Ide még a szertartás előtt felmentünk. A fotózás ára 5000 Ft, amiért fél órán keresztül lehet benn lenni (ezt elég rugalmasan kezelték, legalább 3/4 órát töltöttünk az épületben, és ugyanennyit kint a kertben), és kaptunk egy üveg (nem túl különleges) pezsgőt poharakkal. Érdemes jó előre egyeztetni velük, mert ha zártkörű rendezvényt tartanak, nem engednek be. Mi a biztonság kedvéért hónapokkal előre e-mailben fixáltuk az időpontot, majd az időpont előtt pár héttel, és pár nappal is rákérdeztünk telefonon, hogy még mindig szabad-e a kastély. A képek, hála Daninak, nagyon szépek lettek:
Így sikerült a csokrom. A két utolsó jelölt egy kerek napraforgós csokor és egy nagy fejű kristályokkal kirakott, szalaggal díszített egy szál napraforgó volt. Eleinte az egy szál virágot szerettem volna jobban, de végül arra jutottam, hogy a napraforgó pont azért olyan szép, mert egyszerű, és természetes, nem kéne bele a sok kristály. Ha viszont nincsenek kristályok, nincs meg a passzolás a ruhámhoz, aminek az egész mellrésze kristályokkal volt kirakva. Így lett végül a kis kerek csokor, kisfejű dísznapraforgókkal, sárga barna krizantémokkal, és egyéb dolgokkal, amiknek a nevét sem tudom. Viszont a kristályok a krizantémokba kerültek, tehát a napraforgók megmaradtak a maguk természetes szépségében, a csokor mégis harmonizált a ruhával. Köszönet Mónikának az egri Florentin szalonból.
Ez már nem inspiration board, hanem ami megvalósult az asztal- és teremdekorációból.
Az egyik első dolog, amit eldöntöttünk az esküvőszervezés elején, hogy milyen zenét szeretnénk. Vagyis azt, hogy milyet nem. Mulatósat nem. Az nem a mi műfajunk. Nagy zenekarra, igazi élőzenére viszont nem lett volna pénzünk, így maradt a DJ. Számok pont úgy, ahogyan szeretjük, megszoktuk őket. Nem lassabban, nem gyorsabban, nem átköltve, hogy még épp ki tudja énekelni az énekes. Kis keresés után 2 pesti DJ-re szűkítettük a kört, mindkettővel leültünk megbeszélni a részleteket. Végül Koller Erik mellett döntöttünk, mert nagyon jó ajánlatot adott, és úgy tűnt, maximálisan a pár ízlését igyekszik követni akkor is, ha az némileg elüt a jól megszokott esküvői zenéktől. Végül egyáltalán nem csalódtunk benne. A vacsora alatt végig a kedvenc "ücsörgős", a buli alatt pedig kedvenc "pörgős" számaink mentek. Itt még csak készül a bulira:
Itt pedig már beindult a buli!
