Sokáig nem tudtuk eldönteni, hogyan éljünk a mostanában olyan divatossá vált "gyerekkori fényképek mutogatása" esküvői programmal. Merthogy programok kellenek, az nem kérdés, a vendégeket le kell kicsit foglalni, de hogy mivel, és mennyire, ezt eldönteni már nehéz kérdés. Mostanában szinte minden esküvőn előkerül a vászon és a projektor, a nagymamák pedig könnyes szemmel, a barátok meg röhögve nézegetik a szép, vagy éppen vicces fiatalkori képeket. Sokat segített a döntésben, hogy végül mi mégis inkább a filmmel próbálkoztunk, ami egyenlőre nagyon ritka (kíváncsian várjuk, ez lesz-e a legközelebbi "lagzitrend", vagy megmarad a magunk fajta bolondoknak, akik mindenből viccet csinálnak, és a vicc kedvéért rengeteg munkára is képesek) és így kicsit túlzásnak éreztünk mégegy projektornéző programot. A másik, ami segített, hogy sok olyan képet találtam a neten, mint ez itt, ahol a képeket előhívva, valami jól látható helyen akasztották ki őket:
Több okból is jó ötletnek tűnt ez: egyrészt mi otthon eleve így raktuk ki a kedvenc fotóinkat (zsinórra, csipeszekkel, nem is értem, miért nem jutott magamtól eszembe az esküvőre is így kitenni...), másrészt így aki akarja megnézi, akit meg nem érdekel, annak nem kötelező program. Mindennel előkészültünk, szkenneltük a szakadozó régi képeket, átnyálaztunk több gigányi újat, előhívattunk. A helyszínen persze ötletelni kellett, mert az előző éjszakai vihartól az összes fatörzs csurom vizes volt, és a képek eláztak volna, így végül a terasz tetejét tartó oszlopokra kerültek a képek. Lehet, hogy nem nézte meg mindenki, mindenesetre egy jó részük eltűnt másnapra :)